Köszöntjük Önöket a monori Vigadó Kulturális és Civil Központ megújult honlapján! Kellemes böngészést kívánunk, kérjük, osszák meg ismerőseikkel új oldalunkat!

Árajánlat kérése és jegyrendelés

Tisztelt Vendégeink! A közvetlen jegyrendelés technikai okok miatt nem működik rendeltetésszerűen! Kérjük, hogy rendelését közvetlenül e-mail-ben a vigado@vigadokft.hu címre küldje el részünkre! Megértésüket köszönjük!

Hírlevél felíratkozás

Amennyiben rendszeresen szeretne értesülni rendezvényeinkről, híreinkről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szarvas Ferenc

Szeretem Monoron...

Véget ért irodalmi alkotói pályázatunk, melyre jónéhány izgalmas művet küldtek el részünkre a jelentkezők, változatos formában. A különböző beküldött formátumoknak köszönhetően alkotónként tudjuk közzétenni a műveket.

A további művek és képek feltöltése is folyamatban van, kérjük néhány nap türelmüket!


Szarvas Ferenc
A szerző 93 éves, öt éve kezdett el írni és ebben az évben kapta meg - más díjak mellettt - a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Csongrád Megyei Szépírói Tagozatának Arany minősítését. Az általa beküldött képek ~120 évvel készültek.


Szabó István, az első világháborúban
hősi halált halt katona, aki 4 árvát
és egy fiatal özvegy feleséget hagyott maga után.


Szarvas Ferenc
Hősi halált halt

Monoron van egy szobor, amelynek alapzatára azoknak a neve van vésve, akik az első világháborúban haltak meg. Minden évben, Halottak napján a családommal elmegyek a szoborhoz, virágot viszek, gyertyát gyújtok és imádkozom. Akaratom ellenére könnyes szemmel távozom. Istenem, milyen fiatalon haltak meg és nem is a hazájukat védték! A meghalt katonák milyen életet hagytak a családjukra, akik többet sírtak, mint ettek! Kevesen visznek virágot ehhez az emlékműhöz. A Monoron lakó hősi halált haltak közül csak egynek ismerem az életét és a hátrahagyott családjának történetét. Szabó Istvánt, akit 32 évesen hívtak be katonának, elvitték a frontra és a doberdói csatában hősi halált halt. Leveleit még a dédunokái is őrzik. Katonaság előtt megnősült, mezőgazdaságban dolgozott, született három fia, Pista, Béni, Sanyi és egy kislány Eszterke. A fiatal feleség egyedül maradt négy gyerekkel. A rokonok segítették felnevelni, iskoláztatni őket.
Isten áldja meg mindazokat, akik segítik az árván maradt családokat. Esztikét, feleségem édesanyját Czellahó István és felesége nevelte, akiknek a sírja maradványait a gyermekeim ápolják. Annak példájául írom le a következő történetet, hogy generációkon keresztül milyen megbecsülést kaphat az ősök emléke. Szabó István egyedül maradt felesége, mint hadiözvegy az államtól kapott egy darab földet. Az árván maradt gyerekek felnőttek, és ezt a földet négyfelé osztották. Eszter részét a feleségem ökölte, és arra kért, hogy erre a telekre építsünk hétvégi házat. Sokkal jobb helyen, a Balatonnál, Velencei tónál, Visegrádon lett volna lehetőségünk építkezni, de az ősök emléke erősebb volt, mint más helyek szépségének vonzereje. Monor külterületén, a Völgykút utca 37. szám alatt van egy házunk 100 éves szőlővel beültetett telken.

Monor, 2020. április 11.


A hadi árvák, Pista, Béni, Sanyi és
Esztike (a szerző feleségének édesanyja)
az özvegy édesanyjukkal, Szabó Istvánnéval.

 


Szarvas Ferenc
Monor és külterülete

Ülök a Monor, Völgykút utca 37. számú ház teraszán és nézem a gyönyörű tájat. Istenem, milyen szép itt minden! Megnőttek a fenyőfák, és virágoznak a gyümölcsfák, amelyeket én ültettem. A munkám eredményében, a természet szépségében gyönyörködöm.
Mikor nyugdíjba vonultam, új életet kezdtem, hasznosítottam a szabadidőmet, fenyőfákat, gyümölcsfákat, szőlőt ültettem a feleségem szüleitől örökölt külterületen fekvő telekre. Hála Istennek, nem értettem egyet azokkal, akik azt mondták, ültessen mindenki magának gyümölcsfát. Én boldog vagyok, hogy a munkám gyümölcse az unokámnak fog örömet okozni.
Monor városa és külterülete olyan sokat fejlődött, hogy csak egy terjedelmes könyvben tudnám megírni mindazt a változást, ami az évek alatt a szemem láttára megtörtént. Szerintem ilyen gyors fejlődést csak az a város és külterülete érhet el, ahol a lakosság boldog, szereti a városát, együttműködik a megválasztott vezetőséggel.
Életem legjelentősebb eseménye Monoron történt 64 évvel ezelőtt. 29 éves voltam, feleségül vettem a 20 éves Jávorszky Rózsát, aki Monor Ország út 13. szám alatt lakott és itt éltek a szülei, és a nagyszülei is. Ez a szép fiatal lány megszeretette velem a városát és az ott élő egymást segítő embereket.
Mikor megnősültem a Völgykút utcában csak egy ház volt, most majdnem minden telekre ház épült, az udvaron pedig személyautók állnak. A gyerekeket autóval viszik iskolába, minden telken fúrott kútból locsolják a virágos kertet. Csak meseként hallgatják, amikor elmondom, hogy itt csak egy ásott kút volt, ahonnan vödörrel hordtuk a vizet a permetezéshez. A városban nyílt nagy áruházak, üzletek, üzemek, könyvtárak, vendéglők nem csak kielégítik a lakosság igényeit, de nagyon sok embernek állandó munkát biztosítanak. A lakosság létszámához viszonyítva nagyon kevés a bűnözés. Van elegendő bölcsöde, óvoda és az iskolákban jó színvonalú az oktatás. A templomok megtelnek a hívőkkel.

Monor, 2020. május 1.

Jávorszky Ferenc (a szerző feleségének nagyapja) a valamikori,
Ország út 13. sz alatti kocsma tulajdonosa,
aki az evangélikus templom felépítéséhez nagy összegű adománnyal
járult hozzá és a templom harangját saját költségére
megöntette és Monorra szállította.

 

Szarvas Ferenc
Összetartozás

Az őseink szeretetben éltek és erre tanítottak bennünket is, ezt igazolja a családom története.
Nem voltak nagyon gazdag emberek Monoron, mert akinek egy kicsivel több volt, az segített a rászorulóknak. Az első világháborúban nagyon sok család maradt apa nélkül és nagyon sok családban a fiaikat siratták. A sorsunk egybekovácsolt bennünket. A két világháború, és a rendszerváltás is olyan jelentős események, amelyek gyökeresen változtatták meg az emberek életét. Örültünk egymás sikerének és osztoztunk egymás bánatán. Annak a sok szörnyűségnek, ami történt, nem a monori emberek voltak az okozói. Arra gondolok, hogy a világháború idején a zsidó családok összegyűjtését és elhurcolását a helyi lakosok nem vállalták. Sokan főtt ételt vittek az egy helyen összegyűjtött zsidó embereknek, amiért durva ütlegelést kaptak.
Ezt mesélte el Jávorszky Ferencné Benedekty Rozália az unokájának, Rózsának:
Monoron borzalmas dolgok történtek. Összegyűjtötték a békességben elő ártatlan zsidókat, még a gyerekeket is. Ennivalójuk sem volt. Elhatároztam, hogy segítek. Pörköltöt főztem 20 literes kondérban és kiküldtem nagyapáddal a gyüjtőhelyre. Amikor osztogatta az ételt, mindkét kezét eltörték a puskatussal, ütötték-verték, belökték a lovaskocsijába és a ló hozta haza. Két hónapig fel sem bírt kelni. Úgy etettem, mert mindkét keze gipszben volt.
Monoron az első és a második világháborúban meghalt családos apák gyerekei közül egyetlen gyerek sem került lelencházba, az az állami gondozásba, mert aki tehette, segített az árván maradt gyerekeken. A II. világháború után újabb megpróbáltatások érték az embereket: be kellett adni a terményt, jogtalanul elhurcoltak, vádoltak, büntettek, megvertek, kiközösíttettek embereket, de ezt nem monori lakosok tették. A monoriak ma is segítik egymást, az elszegényedetteket is valaki befogadja, így a mi városunkban nincs hajléktalan lakos. Büszkeséget érzek, mert a feleségem itt született és nevelkedett, szülei és nagyszülei is Monoron éltek.


Monor, 2020. április 12.

Jávorszky Ferenc feleségével, Benedikty Rozáliával,
fiával Jávorszky Kálmánnal és menyével
Szabó Eszterrel a kocsmája előtt.


 

Szarvas Ferenc
Egy százhúsz éves monori ház története

Ferenc József, az Osztrák Magyar Monarchia császárának parancsára a 20 és 60 év közötti magyar férfiaknak katonai szolgálatba kellett vonulniuk, hogy harcoljanak az 1914. július 28-án kitört háborúban. Jávorszky Ferenc huszonkét éves volt, amikor az osztrák parancsnokság mellett működő Magyar Honvédségtől a lakására küldték a katonai behívót. Aratási időben minden kaszát bíró férfi a búzatáblában vágta a rendet. A parancs úgy szólt, hogy a kézbesítést követő napon már be kell vonulni. A postás ismerte a monori határt is, oda vitte a behívót az aratást végző Ferencnek. A családtól sem tudott elbúcsúzni, másnap reggel hat órakor jelentkezett a toborzó helyen. Mindenféle harcászati kiképzés nélkül vitték a frontra. A magyar katonák még az osztrák vezényszavakat sem ismerték, a fegyverük egy puska volt, amelyre szuronyt lehetett szerelni közelharchoz és ehhez még 23 töltényt kaptak. A katonai ruhákat sem lehetett felpróbálni, csak kiosztották, volt, akin lógott a nadrág, volt, akinek szűk volt, csak később, amikor a menetelés közben pihenőt tartottak, akkor cserélték ki a ruhájukat. Az osztrák parancsnokság támadásban előre tolta a magyar katonákat. Kiképzés nélkül esélytelen volt a győzelem a mindenre elszánt, hazáját védő katonákkal szemben. A vezényszavakat sem ismerő magyar honvédeket a halálba kergették az osztrákok.
Ne ismerje meg senki azt az érzést, amit az első világháborúban harcoló katona érezhetett, amikor harcra előre tartott szuronnyal ment az ellenséggel szembe. Látta az arcát annak, akit meg kell ölnie, de tudta, ha ő nem teszi meg, őt fogják megölni. És közben fülébe harsogott a harci trombita. „Isten veletek anyám, apám, testvéreim, családom!” – gondolta. Egy ilyen csata után nem tudhatta, hogy élve marad-e vagy majd ott fekszik az elesett katonák között. Újabb harcra buzdított a trombita, felállni sem volt ereje, megbékélt a halállal.
A magyar búza aratását a nők, öregek, gyerekek fejezték be. Nagyon sok magyar férfi halt meg ártatlanul és nagyon sok anya, apa, feleség és gyerek szenvedett a gyásztól és a nélkülözéstől. A csonka Magyarországon élő emberek nem tudtak megnyugodni és minden velük történt szenvedésért Ferenc Józsefet hibáztatták. Ebben a borzalmas háborúban vett részt Jávorszky Ferenc is. Az élete megmaradt, de az egyik szemét elvesztette.
A hadirokkant Ferenc harmados földben gazdálkodott. Régen ismert családból feleségül vette Benedekty Rozáliát. A szorgalmas fiatal pár vásárolt egy telket Monor, Ország út 13. szám alatt. Közösen terveztek egy házat, mindennap a sárfalat rakták. Ehhez agyag és szalmatörek szükséges. Az anyagba beletaposták a töreket, ebből készült a sárfal. Ferenc feladogatta, Rozália egyengette. Erős falakra törekedtek, helyenként 40-50 centiméter vastagságúra rakták. Három évig építették a kétszobás házat, amelyet náddal fedtek be. Amikor elkészült, kérvényezték, hogy a maguk építette házban kocsmát nyithassanak, az engedélyt Ferenc, mint hadirokkant megkapta. A szorgalmas fiatalok a vendégeket egytálétellel is kiszolgálták, amelyet Rozália főzött. Gyűjtögettek, hat év múlva a ház tetejét kicserélték. Megszületett a kislányuk, Hermina. A nagy telkük egy részét úgy alakították ki, hogy szekerek is beállhassanak. Erre azért volt szükség, mert a megtermelt mezőgazdasági árut eladni Budapestre hordták lovaskocsival. A kocsmánál megálltak, az állatokat megetették, megitatták, így tudták folytatni az útjukat. A szorgalmas, fiatal kocsma és vendéglő tulajdonos földeket vásárolt. A monori utak és az evangélista templom építésére is nagyon sok pénzt adományozott. A templomba harangot öntetett és nyolc napon át szállította Monorra. Az árván maradt gyerekeknek ruhát vásárolt és ételt vitetett. Az Isten meg is ajándékozta, fia született, Kálmán névre keresztelték. Az egyház keretében presbiter lett, de tagja volt a községi vezetőségnek is, ő lett a Kisipari Szövetség elnöke. Tisztelték, szerették Jávorszky Ferencet és feleségét. A második világháborúban enni vitt az ártatlan zsidóknak. Az idegen őrök megverték, mindkét kezét eltörték. Több hónapig nyomta az ágyat. Hazánkba bevonult a szovjet hadsereg. Pár év múlva Jávorszky Ferencet egy rendőr és egy civil ruhás ember kereste fel az üzletében:
- Maga a Jávorszky Ferenc?
- Én vagyok.
- Fogja a kabátját és takarodjon, mert a mai napon államosítottuk a kocsmáját.
Elvették az üzletét és még arra is kötelezték, hogy a ház előtt takarítson, tatarozza a homlokzatot és javítsa tetőt. A monori tanács többször nagy összegű pénzbüntetéssel sújtotta, ha az üzlet előtti utcát piszkosnak találták. A kocsmához tartozó wc-t nem javították meg, a vendégeket a családi wc-re küldték, úgy mintha az is az államosításhoz tartozna. Rendszerváltás után visszaadták a romos házat, amit az unokák nagyon olcsón eladtak Minarik Lászlónak. Ők a házat rendbe tették és húsz évig a vendéglőt működtették. A tulajdonos svájci hitelt kért és kapott, amelyet nem tudott visszafizetni időben, így a házat elárverezték. Körülbelül öt éve olasz vendéglőt nyitottak. Vendégként mentem be, hogy körülnézzek, mi lett az öreg házból. Kérésemre az üzletet és a hozzátartozó konyhát a tulajdonos megmutatta. A több mint százhúsz éves sárfal úgy áll, mintha most épült téglafal lenne. A tisztaság, udvarias kiszolgálás, különleges, finom ételek a fővárosunkban működő vendéglőkkel vetekszik. Az árak elfogadhatóak, a kertes belsőrész tágas, minden igénynek megfelel. Amikor arra járok, mindig tele a parkolóhely.

Monor, 2020. április 13.


A szerző felesége, Jávorszky Rozália, Szarvas Ferencné,
unokánkkal, az 5 napos Petrával.


Szarvas Ferenc
Életem megmentője egy monori óvoda vezetőnője, az unokám és a lányaim

Meghalt a feleségem és én sem akartam továbbélni. Gyermekeim nagyon vigyáztak rám, nehogy öngyilkos legyek. A családom szeretetre neveltem, és unokám is ezt tanulta meg, aki arra kérte az édesanyját, hogy ő hagy menjen le Monorra vigyázni a nagyapjára.
- Kislányom, hogy te vigyázz a nagypapádra? 5 éves vagy neked óvodába kell járnod.
- Monoron is van óvoda!
Egy hét múlva lányom Krisztina és az unokám Petrácska leköltöztek hozzám Monorra. Új életet kezdtünk. Már másnap elindultunk, hogy beiratkozzunk az óvodába. A hozzánk legközelebb eső óvoda bejáratánál egy fehér köpenyes nő fogadottt. Köszönni akartam, de nem tudtam, mert azonnal felemelt hangon azzal kezdte: „Nahát! Egyeseknek de nehéz felkelni! A többiek már rég megreggeliztek. Melyik csoportba tartozol?” A gyerek válaszolni akart, de közbeszóltam.
- Mi azért jöttünk, hogy beiratkozzunk.
- Hogy képzelik! Arról szó sem lehet!
- Szeretnék a főnöknővel beszélni – válaszoltam.
- Ha nem hisz nekem, menjen, majd megtudja tőle is az igazat.
Sajnos megtudtuk, elutasítás volt a válasz.
Mentünk a második óvodába. A főnöknő értekezleten volt, a helyettese a csoportjával foglalkozott, a szünetben fogadott minket. Azt mondta, erről a főnöknő dönt, de nem hiszi, hogy fel fogja venni az unokám. Megvártuk a főnökasszonyt, aki felháborodottan azt kérdezte, hogy miért nem beiratkozási időben kértük az unokám felvételét, mit képzelünk mi, az óvodában rend van!
Másnap a harmadik óvodába mentünk, az intézmény vezetője kérésünkre azt válaszolta, hogy náluk telt ház van, nem vesznek fel senkit. Átmentünk a házunktól messze levő Katona József utcai óvodába. Egy szimpatikus 40 év körüli nő fogadott minket. Bemutatkoztam, leültetett bennünket, nem tudtam elmondani a kérésünket, mert nem velem, hanem az unokámmal beszélgetett:
- Ildikó néni vagyok. Melyik óvodába jársz?
- Pesten jártam, de most leköltöztünk a nagypapámhoz Monorra és már 3 helyen voltunk. Ildikó néni, kérlek, hagy járjak ide, a te óvodádba.
- Felveszlek, megbeszélem nagypapáddal.
Hallottam a választ, örömömben még a könnyem is kicsordult, alig tudtam a kérésem elmondani.
A lelki betegségem azzal gyógyítottam, hogy mindennap kimentem a feleségem sírjához, elmondtam az aznap történteket.
A lelki és testi kötődés különleges a gyerekek és a felnőtt emberek életében. A nagyapjára vigyázó 5 éves unokám korán lefektettem mesét olvastunk és ő szépen elaludt. Egyik este könnyes szemmel jött le az emeleti szobájából, kérdeztem, hogy mi baj van.
- Tentim ott maradt az óvodában!
Tél volt, korán sötétedett, egy lehetőségünk maradt, visszamenni a tentiért. Szerencsénk volt, hogy a takarítást végző asszonyok még ott voltak, kérésünkre szétszedték a kis ágyakat és megtalálták a tentinek nevezett puha kis rongyot, amit elalvás előtt mindig az arcocskájához szorított és így nyugodtan elaludt. A kisgyerek egy megszeretett rongydarabot, ha érez a feje alatt, lelkileg egyensúlyba kerül. Ha egy gyerek a kedvenc játékát földhöz vágja, tapossa, azt mondják:” Hisztis, majd megnyugszik!” De ez nem így van. Szerintem a gyerekek lelkiállapotát nem szabad lekezelni, mert felnőttként nem fogja értékelni a kapott szeretetet. Megfigyelésem szerint hisztinek mondják azt, amikor a gyerekek érzelmei kitörnek. De ennek meg kell keresni az okát és kezelnünk kell, mert ha nem így tesszük, felnőtt korában nem lesz türelme a gyerekneveléshez. Ha elválik a házastársától, kihal belőle a család iránti felelősségérzet. Minden gyermekért mi szülők vagyunk a felelősek, felbecsülhetetlen kincsek ők, vigyázzunk rájuk, mint a szemünk fényére. A szeretet nem vész el, visszakapjuk öregségünkben. A gyerekek lelki problémáit a szülők tudják kezelni, ezt nem szabad idegenekre bízni, orvosra, pszichológusra, tanárra, óvónőre.
Az unokám nagyon hamar megszerette az óvodát. Reggel már ő ébresztett, nehogy elkéssünk. Este nem siettünk haza, hagytam, hogy még az udvaron játsszon. Gyakran hazavittük a kis barátját és annak szüleit, nagyszüleit is, és ha kedvünk támadt, bementünk egy cukrászdába, én egy kávét ittam, ő pedig egy süteményt evett.
A kertünkben nőtt összes rózsát elhordtuk Ildikó néninek. A súlyos lelkibetegségből lassan gyógyultam, jobban lettem. Köszönöm az unokámnak, Petrácskának, Ildikónak, az óvodavezetőnek és Krisztina lányomnak. Petrácska Budapesten kezdte az általános iskolát és már az egyetemi tanulmányait is befejezte, de az egymás iránt érzett szeretetünk nem változott.
Jávorszky Rózsa szült nekem két gyermeket, Sylviát és Krisztinát. Magyar Ildikó két gyermeket szült Klimaj Mihálynak, Zoltánt és Pétert. Gyönyörködünk öt unokánkban. 20 éve feleségül vettem Ildikót, akivel együtt viszünk virágot gyermekeink édesanyjának és édesapjának a sírjára.

Monor, 2020. május 7.


A szerző, Szarvas Ferenc


Szarvas Ferenc
Tovább tanulását nem javasoljuk

Utolsó kérése: „ A monori temetőben temessetek el!” A sírástól alig tudtam kimondani, hogy a kérését teljesíteni fogom. A 22 évvel ezelőtt történteket csak sírva tudom leírni a könnyeimtől elázott papírra.
Jávorszky Rózsa, Monor, Ország út 13. szám alatt élt 20 éves koráig. Nagyapja az első világháborús rokkant, engedélyt kapott kocsma megnyitására. Rózsácska akkor kezdett járni a monori református általános iskolába, amikor Magyarországon megerősödött a kommunista rendszer és a tanárokat nem úrnak, hanem elvtársnak szólították, mert úr nem lehetett a rendszer hű dolgozója. De nem csak a megszólítás változott, hanem a viselkedés is. Egyes tanárok bizonyítani akarták, hogy a kommunista rendszerhez hűek és a gyerekek között megkülönböztetést tettek aszerint, hogy a szüleik vagy nagyszüleik gazdag vagy szegény emberek voltak. Az általános iskolai tanulmányait megkezdő kislány édesapja hentes, a hadiárvaként felnőtt édesanyja varrónői szakmát tanult.
A gyerekek március 15-i ünnepségre készültek az iskola udvarán. Sorban álltak és mindenkinek a kezébe egy kis nemzeti zászlót adtak, hogy felvonuláskor azzal integessenek a tribünben lévő vezetőknek. Az egyik tanár kivette a Rózsácska kezéből a kis zászlót és hangosan azt mondta: „Ez téged nem illet meg, mert a nagyapád kulák!”
A 8 éves kislány sírva fakadt. Önbizalmát elvesztette és a megaláztatást élete végéig nem tudta elfelejteni. Ez kisérte az általános iskola befejezéséig, mert a kisgyerekek a tanárt tisztelik és igazságosnak tartják. Megtörtént az is, hogy felvonuláson már a gyerekek kiabálták: „Jávorszky Rózsának ne adjatok zászlót, mert ő kulák!” A nagyapjának soha nem volt alkalmazottja kuláknak pedig azt nevezték, aki gazdag volt és a szegény embereket kihasználta.
Az általános iskolát kitűnő eredménnyel végezte, gimnáziumban szeretett volna tovább tanulni. A felvételi meghallgatásnál közölték vele, hogy a monori gimnáziumba nem javasolják, menjen Csepelre vasesztergályos tanulónak. Javaslat nélkül, az elért eredményei alapján a ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumba felvették, ahova vonattal járt és kitüntetéssel érettségizett. A feleségem jelentkezett a Számviteli Főiskolára, amely elvégzése után az István Kórház felvételi irodáját vezette, a gyerekeink is ide jártak óvodába.
Az igazságtalan megkülönböztetés és megalázás nem törte meg a Monor iránti szeretetét. 59 éves korában Budapestről a monori temetőbe költözött, akit sirat volt férje, gyermekei és unokája.

 
Monor, 2020. május 24.


Monor, Vigadó Nonprofit Kft.
OTP SZÉP Kártya
| Hírek

OTP SZÉP Kártya

Ezúton értesítjük kedves vendégeinket, hogy rendezvényeinkre elővételes belépőjegyét már OTP SZÉP Kártyával is fizetheti.

Tóth Gábor
| Hírek

Tóth Gábor

Véget ért "Szeretem Monoron..." című irodalmi alkotói pályázatunk, melynek beküldött műveit alkotónként mutatjuk meg az érdeklődőknek!

képmozaikok

galéria megtekintése
Március 15. Városi ünnepség - 2009.03.15.Művészeti napközis tábor - 2009.07.Müller Péter előadása Férfiélet – női sors címmelA Vigadó felújítása 2006.04.-2007.05.Borvidékek Hétvégéje2 - 2013.06.8-9.
Monor címere
Irodai ügyfélfogadás

(Jegyértékesítés, terembérlet, időpont-egyeztetés, szakmai információk ügyében, kérjük irodai ügyfélfogadás alatt keresse munkatársainkat! Az irodai ügyfélfogadás után, csoportjaink működési ideje alatt csak ügyeletet biztosítunk. Megértésüket köszönjük!)
All copy right © 2020 Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft.