Köszöntjük Önöket a monori Vigadó Kulturális és Civil Központ megújult honlapján! Kellemes böngészést kívánunk, kérjük, osszák meg ismerőseikkel új oldalunkat!

Árajánlat kérése és jegyrendelés

Tisztelt Vendégeink! A közvetlen jegyrendelés technikai okok miatt nem működik rendeltetésszerűen! Kérjük, hogy rendelését közvetlenül e-mail-ben a vigado@vigadokft.hu címre küldje el részünkre! Megértésüket köszönjük!

Hírlevél felíratkozás

Amennyiben rendszeresen szeretne értesülni rendezvényeinkről, híreinkről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Balogh Gyula


Szeretem Monoron...


Véget ért irodalmi alkotói pályázatunk, melyre jónéhány izgalmas művet küldtek el részünkre a jelentkezők, változatos formában. A különböző beküldött formátumoknak köszönhetően alkotónként tudjuk közzétenni a műveket.

A további művek feltöltése is folyamatban van, kérjük néhány nap türelmüket!



Balogh Gyula (A
z írás egy jóval bővebb változata már megjelent a librarius.hu-n, ez a most hozzáírt (szerkezetileg is fontos) bevezetés is szerepel).


Balogh Gyula
Szeptemberi dinnye


Ásunk a kertben. Ősz van talán, de az is lehet, hogy tavasz. A kiforgatott kavicsot, cserepet és betondarabkákat egy vödörbe gyűjtjük. Hiába, ha az egész portát átrostálnánk, akkor is maradna némi szemét a földben. Néha aztán az ágyásokból előbukkan egy-egy grafitos kerámia edényfenék, fül. A középkori monoriak emléke. Ilyenkor megállunk, körülrégészkedjük és nagy dolgokról beszélünk: – Mégis, lehet mondani valami igazán jellemzőt, legalább a régi Monorról? Mert hát sokszor az ember úgy érzi, hogy csak úgy csüngünk le itt Pest oldalán mint a kullancs. A válasz egyértelmű, és bár apám hangjában észre lehet venni némi lemondást, amely talán minden idősödő embernek a sajátja, úgy érzem, hogy ő mindig is komolyan hitt ebben, hogy igenis van valami megfogható a város lelkületében.

A most következő történet sok hasonló helyi beszélgetés apró emlékét örökíti meg összegyúrva, melyet jóval ezelőtt, öt éve vetettem papírra. Elküldöm, mert ennél akarva sem tudnék teljesebben eleget tenni a pályázat kiírásának, hiszen az álomszerű víziókba mártott jelenetek meseanyaga mind igazán monori és ijesztően aktuális.


Szeptemberi dinnye


– Ma reggel szörnyű tripem volt, Doktor Úr. A piacról hajtottam éppen haza, az autó ablakán perzselve sütött be a nap, mikor egyszerre csak, mint egy álom, úgy éreztem, hogy egy szántóföldön fekvő sötétzöld görögdinnye vagyok, akit a társaival együtt éppen egy platóra dobálnak fel a tolvajok. Arra eszméltem, hogy fel is kiáltok: eresszenek! Kész szerencsém, hogy mindez a másodperc tört része alatt esett meg velem. Kérem, hallgasson meg, hadd meséljem el!

Egyik este ülünk a fiammal az öreg ebédlőasztalnál és vacsorázunk. Talán nincs jelentősége, de emlékszem, ahogy az asztallap nyekereg, míg a kenyeret felvágom. Már évtizedekkel ezelőtt is így nyekklett-nyaklott, de sok emlék köt hozzá, hát megtartottuk. Tudja, Apám ezen fejtett rejtvényt, írt levelet, olvasott, de itt darálták Anyámmal a diót, a mákot, sőt a húst is itt aprították a kolbászhoz.
Mondom is a gyereknek, hogy volt, mikor a Tata az asztalra csavarta a darálót, és amíg a Mami nyomta, ő tekerte a kart, meg hogy a nagy kapkodásban egyszer a gép le is nyesett egy kisebb pörkölthúsnyi darabot Anyám hüvelykujjából. De a gyerek csak bólogat teli szájjal, miközben a retkek között válogat a körözöttes kenyérhez. Gyorsan eszik, én még szinte neki se látok a vacsorának, mikor ő már szuszogva rágja az utolsó falatot. Szerencsémre, mert beszélhetnékem volt, a túrós rétesre még várni kellett, és míg a folyosón hűlt a tepsi, én egy régi, Török nevezetű ügyvédről kezdtem neki mesélni.

Ez a dr. Török. Mondom. Úgy szerette a kecskéit, hogy egyenesen bent a lakásban tartotta őket. Itt a József Attilán, egy háromrészes polgári ház középső szobájában, az üvegvitrin és a bőrfotelek között. A szoba alját szalmával szórta ki, egy kisebb vályúban pedig halomban állt a zöld konyhai hulladék. Az irodában leülni sem lehetett, tiszta gané volt a szék, a fotel. Így a kliensek többnyire állva hallgatták végig az ügyvéd tanácsait, szemben az asztallal, míg a négy-öt jószág körülöttük zavartalanul lebzselt tovább. De az öreg a körülmények ellenére pontosan dolgozott, így nem is maradoztak el a már megszokott megbízásai.

Apám is őhozzá járt még a régi ház ügyében, ő mesélte ezt az egészet, hogy az egyik kecske nyakára, mint a kutyákra szokás, ha rágják magukat, egyszer tölcsért kellett adni, különben kiszívta a saját tejét. És nemhogy a háziaknak, de még a gidának se hagyott.

Az igazság az, hogy a Törökről a közvetlen környezete sem tudta eldönteni, hogy megőrült-e, vagy pusztán azért él ilyen életet, hogy elkerülje a hatalom mindent vigyázó tekintetét. Néztem a fiúra, bízva benne, hátha érdekli a történelem. Mert a Török ekkoriban heti rendszerességgel címzett leveleket a miniszterelnöknek, és bár a postán különös figyelemmel válogatták át a borítékokat, egy-egy üzenet azért mégiscsak célba ért. Arról nem is beszélve, mikor a jogászdoktor egyszeri nyúlpaprikásának már Pesten is híre ment.

Úgy kezdődött, hogy ez az ember fogta a nagykést, és mind levágta a nyulait. Vagy tízet, tizenötöt. Aztán a piacon bérelt standon a pörköltet ingyen, a saját ünnepi porcelánjain osztogatta szét az embereknek. Salátával, nokedlivel, hadd egyenek. Az eset után nem sokkal el is jött érte a fekete kocsi. Még szerencséje, hogy voltak ezek a kecskés dolgai, így megúszta azzal, hogy nyilván megőrült, és felfüggesztették a praxisát. A nyugdíjazás után viszont már nem zargatta senki, bármit is talált ki. Szóval ravasz egy eset, én sose hittem, hogy elmebaj.
Nézek a fiamra, akin kevéssé látszik, hogy érdekelnék az anekdoták. Magamban még szinte hallom is, ahogy a szememre hányja: mindig ezek a falusi történetek a diófáról meg a nyulakról. De nem sokáig bírom türtőztetni magam, miután a tányérról kiválogatok pár sötétebbre sült szeletet, újra elfog a hév.

Na, még csak egy dolog, amíg lenyeled. Tudod, régen ezektől a Törökéktől vettük a túrót, ezért kezdtem az egész történetbe bele. Ennek az embernek a felesége ugyanis abból élt, hogy ő hordta be a sajtot, tejfölt, ilyesmiket a szomszéd faluból a hajnali busszal a városba. Legelőször hazament, majd kinek-kinek kiporciózta és házhoz vitte a megrendelt adagot. Így volt az, hogy a Törökék pontosan tudták, ki, melyik nap kezd sütésbe, és ezt a tudást nem is átallották a hasznukra hajtani. Feltűnően gyakran megtörtént ugyanis, hogy az ügyvéd éppen aznap este tévedt át hozzánk vizitre, mikor a friss túróból készült sütemény is az asztalra került. Aztán, ha már így esett, bátran elfogadta a kóstolót. Látod, így éltek ezek, nem egyszerű eset.

Mentek ma valamerre, hova sietsz? Kérdeztem, mikor láttam, hogy a rétest is csak úgy dobálja be a szájába. Elképzelni sem tudtam, hogy ez a gyerek miért nem jár el otthonról. Verik? Mi baja? Csak ül a szobában naphosszat és nem is érdekli semmi kézzel fogható. De a barátai is, elnézem őket, ahogy a hirtelen megnyúlt gerincükön szinte csak úgy lóg a nagy bambusz fejük. Múltkor mondom is a feleségemnek: nem sok idő telt el azóta, hogy mi is tizenhat-hét évesek voltunk, de a foci? Vagy a motorozás? Még kocsmába se.

De mit lehet tenni? Legyintettem. És vita helyett inkább készülni kezdtem a lefekvéshez. Fürdés, pizsama. Aztán bevettem a szokásos altató adagot. Azt hiszem, valahogy ez után kezdődött el az én bajom, Doktor Úr. Mert, ahogy ott feküdtem az ágyban, úgy tűnt, mintha egyre öblösebb hangon szólna a TV, mintha egyre nagyobb körívekben hullámzana a szobában a beszéd dallama, és a hangok szanaszét folynának, le a lépcsőn, végig a falakon, míg végül minden elcsendesült. Elaludtam, ám szörnyű volt az éjszaka. Épp hogy lehunyom a szemem, álmomban egy üvegkirakatos üzlet előtt találom magam. A polcsorok közt, bent a fiam a dinnyék között válogat. Kiemel a kalodából egy kövéret, rácsap, mint a teli hordó, gyönyörű hangja van. Hátrébblépek az ablaktól, ahogy megfordulok, fa standokat látok, bódékat pléhlemezből, a hullámpala tetők alól kirajzó darazsakat. Ez a régi piac. És mint a zápor, peregnek a szemem előtt az emlékeim. Jobbra itt a gazdabolt, búza és petróleum szaga van. Mögötte egy kisüzletben üveget váltanak készpénzért, Kőbányai, Fanta narancs. Ekkor látom csak, hogy a húgom is elkísért. Sorban állunk, a zöldséges súlyokat rak a serpenyőbe, nem digitális, egy kiló hetven deka. Pénzt veszek ki a tárcából. Tud visszaadni? Kossuth van a százason.

Miközben fizetek, az árus betört orrát bámulom. Ekkor úgy érzem, kissé újra magamnál vagyok. Eszembe jutott, hogy mindig is vágytam egy dinnyeszüretre, csak magamtól nem tettem érte, aztán nézd meg, eliramlott az élet. Szép dolog.

De csak pár pillanat a józanság, s már vissza is hengergőzöm az emlékek közé. A László Kórházban fekszem, s eközben szintén én magam vagyok a vakbelembe szorult dinnyemag. Érzem, ahogy a féregnyúlvány gyöngéden körbeölel, és ahogy gyulladást okozok. Aztán már otthon vagyunk. Július 24. A kút előtti kertasztalon fekszem. Apám felemel: 14 kiló. A léket kóstolgatva mindenki elégedetten bólogat. a kúthoz cipelnek. Zuhanok. Míg a vízbe érek, látom a kút gyűrűire nőtt mohát, a gyűrűk közt a belógó gyökereket, ahogy az ászkarákok alájuk bújnak; csigák is vannak, meztelenek. Aztán csatt, a kellemes és egészen tiszta vízbe érkezem. A kút fenekén látni öregapám egykor bele ejtett szerszámait: sarló, húskampók és egy letört gereblyefej. Ám a csöndes víz hirtelen felkavarodik, a sárból csőszerű karjaival a felszín felé kap egy rozsdás vasszörnyeteg. A krampusz. S a vízbe rántja a derékig a kútba hajló, kíváncsi, hófehér ruhás kisfiút. A fiú küzd, s még mielőtt az iszapba fúlna, bugyborékolva felkiált: segíts, Anyukám!

Aznap este aztán még további rémálmaim is voltak, és ahogy telt az idő, ezek a látomások, egyre jobban közelítettek ahhoz, amit már úgy hívunk, hogy a való. Aztán jött ez a reggeli piacos eset. Szörnyen megijedtem. Gondolhatja, hogy nem a hecc kedvéért kerestem fel Önt, így szombat délután, Doktor Úr.


*

A Doktor ezen a szombat estén hosszasan hallgatott, majd nyugtatókat írt fel, és pihenőt javasolt. Bár ő is tudta, hogy az öregnek nem sokkal ezután teljesen megbomlik majd az agya, s mindez szinte biztosan haszontalan. S ahogy megjósolta, valóban csak erősödtek a hallucinációk. Pár nap múlva a beteg el nem múló szomjúságra kezdett panaszkodni, hogy még mindig inna, pedig már majd szétreped. Később arra, hogy úgy érzi, mintha a lába trágyafészekbe eresztett volna gyökeret. A következő nap pedig egyszerűen csak eltűnt otthonról, se telefon, se semmi, és hiába kutatták végig a környék kocsmáit az otthoniak. Az öreget végül a rendőrség találta meg, ahogy egy külvárosi játszótéren nyakig a homokba takarózva süttette a kopasz fejét. Mivel az utóbbi esetnek gyorsan híre ment, a családnak segítséghez kellett fordulnia. Végül az orvos javaslatára otthonba is költöztették a beteget, hogy viseljék a gondját inkább szakemberek.
 
 
Mikor anya és a fiúk utoljára meglátogatták, ahogy ott feküdt az ágyon, már csak egy nagyra hízott, büszke görögdinnye volt, aki boldogan lógott a hosszúra nőtt infúziócső kacsokon. S nem várt mást, csak hogy a csilingelő szépre duzzadt testét a csősz végre a földről fölvegye. De a csősz nem jött, sem a tolvajok, sem őzek, sem semmilyen más vadállatok. Csak a Lőrinc köszönt be egyszer hozzá egy rövid, szomorú vizitre, amely után a gömbölyű koponyában mind elrohadt a sok hús és mind meddővé váltak a magok.


Monor, Vigadó Nonprofit Kft.
Borvidékek Hétvégéje
| Rendezvények

Borvidékek Hétvégéje

2021-ben találkozunk!

Balogh Gyula
| Hírek

Balogh Gyula

Véget ért "Szeretem Monoron..." című irodalmi alkotói pályázatunk, melynek beküldött műveit alkotónként mutatjuk meg az érdeklődőknek!

képmozaikok

galéria megtekintése
Angyali üdvözlet 2014Pleszkán emlékkoncert - 2012.03.30.Városi Ünnepség - 2012.03.15. Városi gyereknap - 2010.05.30.Liudmila Agafonova kiállítása - 2009.08.
Monor címere
Irodai ügyfélfogadás

(Jegyértékesítés, terembérlet, időpont-egyeztetés, szakmai információk ügyében, kérjük irodai ügyfélfogadás alatt keresse munkatársainkat! Az irodai ügyfélfogadás után, csoportjaink működési ideje alatt csak ügyeletet biztosítunk. Megértésüket köszönjük!)
All copy right © 2020 Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft.